Szabványok: kidolgozás, megújítás
A nemzetközi szabványok kidolgozásának átlagos átfutási ideje 6 év, amit a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO, International Organization for Standardization) igyekszik ugyan csökkenteni, de a nemzetközi egyeztetés demokratikus módszerei a szervezet fennállása óta (1947) csak kisebb időmegtakarításokat tettek lehetővé. A nemzeti szabványok kidolgozása, jóváhagyása és közzététele a nemzeti szabványügyi szervezetek feladata, Magyarországon ez a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT), amely a szabványosítási eljárás során a szabvány első fogalmazványát, a szabvány javaslatot igényli (nemzeti szinten ez az esetek többségében európai vagy nemzetközi szabvány hű magyar fordítása). Ezt a téma szerint illetékes műszaki bizottság elemzi, majd egyetértés esetén az erre felhatalmazott szervezet nemzeti szabványként jóváhagyja. A szabványkészítés így is több éves feladat.
Ha a szabványjavaslatnak nem volt európai vagy nemzetközi szabvány előzménye, ill. forrása, akkor a műszaki bizottság által elemzett, és elfogadott anyagot szabványtervezetként meg kell hirdetni, és az esetleges felszólalásokat meg kell vitatni.
Normatív követelményrendszerek megjelenése
A szabványosítás fentebb összefoglalt nehézségei okán alakult ki az a nemzetközi gyakorlat, mely gyorsabb és az érdekelt/érintett felek nagyobb arányú bevonását teszi lehetővé. Ez az eljárás a normatív követelményrendszerek (kvázi szabványok) megalkotása és fejlesztése. E szabályozók azonban alapjául szolgálnak a nemzetközi szabványosításnak (ISO) is, melyre példaként szolgál az EFSIS (European Food Safety Inspection Service) normatív követelményrendszerből kialakult, az előzőleg már bemutatott BRC,IFS, ami alapjául szolgált az ISO 22000 nemzetközi élelmiszer-biztonsági szabványnak.
Az élelmiszer-minőség és -biztonság területén a fogyasztók egyre növekvő elvárásai, a kártérítési igények felmerülésének fokozott veszélye valamint az áruk áramlásának globalizációja szükségessé tették az élelmiszeriparban egységes minőségbiztosítási és élelmiszer-biztonsági normatív követelményrendszer kifejlesztését. A termelő, gyártó és értékesítő szervezetek méreteinek növekedése miatt egy kedvezőtlen esemény esetén ugyanis, lényegesen nagyobb az érintettek száma, az emberi és gazdasági következmények súlyossága. Érthető, hogy (különösen a fogyasztóval közelebbi kapcsolatban álló) nagyobb értékesítő szervezetek nagyobb biztonságra, a kockázatok minimalizálására törekednek. A kereskedelmi láncok emiatt fokozottan érdekeltek az élelmiszer-biztonságot veszélyeztető események elkerülésében. Mindezért az unióban egységes élelmiszer-jogszabályi elvárásokon túli normatív követelményekkel szembesítik beszállítóikat.
Az élelmiszer-biztonság érdekében figyelembe kell venni az élelmiszertermelési folyamat minden aspektusát, az elsődleges termeléstől a feldolgozáson át az élelmiszerek értékesítéséig, hiszen a lánc minden elemének hatása lehet az élelmiszer-biztonságra. A teljes vertikumot nemzetközi szinten két normatív követelményrendszer csoport, a GLOBALGAP/EUREPGAP, SQF, QS,valamint BRC, IFS, ISO 22000, FSSC 22000 fedi le. Előbbiek az élelmiszercélú alapanyagtermelés egész világon elfogadott szabályozó rendszerei, míg az utóbbiak az élelmiszerfeldolgozás szabályozását biztosítja. Mindkét szabályozó csoport lehetővé teszi alkalmazóinak a nemzetközi tanúsítást, ezzel pedig nem lesz szükségük termékékeik minőségének, a kereskedők elvárásai szerinti, többszörös igazolására, mivel a tanúsítvány világos szerződési alapot nyújt az üzleti kapcsolatokban, ezzel megkönnyítve a termelőnek a piacra jutást. Emellett a társadalmi elvárásainak (úgymint egészség-, környezet-, munkabiztonság és minőségbiztosítás) is eleget tesznek.